) HÍREK • FEJLESZTÉSI KÖZPONT

Start-Up Nation: a leggyakoribb kérdések

A program célja, hogy a fiatalok először megszerezzék az alapvető vállalkozói ismereteket, majd csak azután döntsenek arról, hogy belevágnak-e egy saját vállalkozás indításába és a finanszírozási pályázatba. A képzés elvégzése ugyanakkor szükséges feltétel ahhoz, hogy a program későbbi szakaszában akár 250 000 lejes támogatásra lehessen pályázni.

Ki jelentkezhet a képzésre?

A képzésre azok jelentkezhetnek, akik a regisztráció időpontjában legalább 18 évesek, de még nem töltötték be a 30. életévüket. A program nem tesz feltételt a munkaerőpiaci státuszra: jelentkezhet diák, munkavállaló, álláskereső vagy éppen hazatért fiatal is.

A jelentkezéshez minimális iskolai végzettség is szükséges: a jelöltnek legalább az általános iskolát, azaz az ISCED 2 szintet kell elvégeznie.

Csak pályázni akarók regisztrálhatnak?

Nem. A kurzusra való jelentkezés és a részvétel nem kötelezi a résztvevőt a pályázásra. Ez azt jelenti, hogy aki még csak tájékozódik, ötletel, vagy szeretné megérteni a vállalkozásindítás alapjait, nyugodtan regisztrálhat és elvégezheti a képzést.

A képzés elvégzése viszont előfeltétele annak, hogy a résztvevő később pályázni tudjon a Start-Up Nation támogatására.

Mennyi hely van és mennyien jelentkeztek?

A mostani felhívásban a 18–29 éves korosztály számára országosan több ezer hely áll rendelkezésre. A eddigi jelentkezési adatok alapján a legnagyobb nyitott kapacitás a Bukarest–Ilfovön kívüli, kevésbé fejlett régiókban élő fiataloknál van.

CélcsoportElérhető helyek 14.10.2026Eddigi jelentkező 14.10.2026
18–29 évesek, Bukarest–Ilfov341609
18–29 évesek, roma kisebbség, Bukarest–Ilfov27822
18–29 évesek, kevésbé fejlett régiók, Bukarest–Ilfov nélkül10 2993 201
18–29 évesek, roma kisebbség, kevésbé fejlett régiók, Bukarest–Ilfov nélkül2 79654

Kell elektronikus aláírás?

Igen, a Start-Up Nation képzéshez és a későbbi pályázati dokumentációhoz elektronikus aláírás szükséges. A jelentkezőnek fel kell töltenie:

  • a személyi okmányának beszkennelt, elektronikusan aláírt másolatát;
  • a legmagasabb végzettséget igazoló okiratát, szintén beszkennelve és elektronikusan aláírva.

Ha a jelentkező pályázatíróval dolgozik, felhatalmazhatja őt, és a pályázatíró saját elektronikus aláírását is lehet használni a dokumentumokon. Ez praktikus megoldás lehet azoknak, akik még nem rendelkeznek saját minősített elektronikus aláírással.

Milyen CAEN-kóddal lehet pályázni?

Az idei pályázatban elvileg bármilyen CAEN-kóddal lehet jelentkezni, de ez nem mindegy a pontozásnál. Minden tevékenységhez más pontszám jár, és amelyik tevékenység nem szerepel a hivatalos pontozási listán, arra 0 pontjár.

A pontos pontozási listát itt érdemes átnézni: CAEN_SUN.pdf.

Mire érdemes figyelni a CAEN-kód kiválasztásakor?

  • Ne válasszon kódot csak a pontszám miatt: a tevékenységnek hitelesen tükröznie kell a tervezett üzleti modellt.
  • Nézze meg előre a pontozási listát: ha két hasonló üzleti ötlet közül választhat, a magasabb pontszámú CAEN-kód előnyt jelenthet.
  • Gondoljon a teljes értékláncra: egy termék előállítása, feldolgozása vagy digitális szolgáltatása gyakran több pontot ér, mint a pusztán közvetítői értékesítés.
  • Kérjen tanácsot könyvelőtől vagy pályázatírótól: a kód meghatározza a tevékenységi kört, a szükséges engedélyeket és a pályázat értékelését is.